Lakossági észrevételek, javaslatok és problématérkép

Április 25-e óta egy nagyméretű légifotó várta a Városházára érkezőket az aula padlózatán, ahol bárki bejelölheti kedvenc helyeit, illetve azt, hogy mely területet szeretné, ha fejlesztenének a városban. Az aulába betérőket pedig arra kértük, az ott található piros számokkal jelöljék meg a város felülnézeti térképén a számukra kedves helyeket, kékkel pedig azokat, amelyeket fejlesztendőnek gondolnak, illetve egy cédulára írják fel a kiragasztott számot, és írjanak hozzá egy kis magyarázatot, hogy miért azt jelölték meg.

legifoto3

Az így helyesen (számmal és hozzá tartozó leírással leadott) javaslatokat fűztük egybe az ESRI Magyarország KFT segítségével egy térképre. A térképen a településfejlesztési koncepció és stratégia megalapozó vizsgálatában elkészítendő problématérkép is látható, mely a település legfontosabb problémáit, a fejlesztési elképzelések korlátait foglalja össze térképi formában.

A térkép alatt a problématérképen jelzett területek részletes leírását találhatják.

Problématérkép: A településfejlesztési koncepció és stratégia megalapozó vizsgálatában elkészítendő térkép, mely a település legfontosabb problémáit, a fejlesztési elképzelések korlátait foglalja össze térképi formában. A térképeken jelzett színes területek magyarázatait alább találja.

A hegyvidéki jellegű településrészek szűk rendezetlen utcahálózata:

Közlekedési és közműhálózat ellátottság szempontjából problémás terület, ahol a szőlős és gyümölcsös területek 1978-ban belterületi üdülőterületbe lettek átsorolva, melyek azóta is megőrizték a rendezetlen közterületi adottságokat. A közterületek nagyon szűkek, az úthálózat kiépítetlen, közlekedésre, ahol számos esetben a vízmosások területei szolgálnak közlekedési felületként. A területen a közművek részlegesen állnak rendelkezésre.

A vasútállomás periférikus fekvése, az őrzött személygépkocsi és kerékpár parkoló hiánya:

Budaörs vasútállomása az autópályától délre helyezkedik el, a környezetében lévő, a gyaloglási távolságon belül eső kereskedelmi és ipari létesítmények személyforgalmát szolgálja ki. A Város lakossága helyi buszjárat igénybe vételével éri csak el a vasútállomást. Hiányoznak az őrzött személygépkocsi és kerékpártárolók.

A Belváros és a Fő utca parkolási nehézségei, hiányzó közösségi és kulturális tér:

A belvárosban a Templom tér környékén, a Szabadság úton, a Budapesti úton és a főútról nyíló keresztutcákban korlátozott idejű parkolási zóna lett kijelölve. A korlátozott idejű parkolás ingyenes, de 8 és 12 óra között, az érintett területen legfeljebb két órán keresztül lehet egybefüggően várakozni. A lakosság fontos problémája, a közösségi terek, fórumok hiánya. Korlátozottan állnak rendelkezésre olyan terek a környék lakosai számára, melyek alkalmasak találkozási pontként illetve alkalmanként nyilvános események, programok lebonyolítására is megfelelőek.

1.számú főút megnövekedett forgalma, közúti zajkonfliktus:

A jelenleg városközösségi funkcióknak otthont adó központ valódi fórummá tételének, legfontosabb gátja a települést kettészelő 1. számú főút. A 2015. január elsejével bevezetett megyei matrica rendszer az addig is nagy forgalmat bonyolító 1. számú főút terhelését jelentősen tovább növelte.

M0 hiányzó szakasza:

A körgyűrű hiányzó részének megépülésével a nyugat-kelet irányú közlekedés útvonala 35 kilométerrel rövidülne (ennyivel lenne rövidebb a főváros észak felől történő elkerülése), másrészt a beruházás jelentős forgalmi terhet venne le Budaörsről, valamint a körgyűrű déli szakaszáról.

Vasúti zajkonfliktus:

A településen áthaladó vasútvonal okozta zajterhelés a kamaraerdei iparterületet, a Hosszú-dűlőn található volt zártkerti területet, valamint a Baross u., Bazsalikom u., Bazsarózsa utca menti lakóterületeket érinti. A hosszú és gyakran nagy sebességgel közlekedő szerelvények a pályák közelében időszakosan ugyan, de nagy terhelést okoznak.

Nyílt karszt terület szennyeződésérzékenysége:

A felszín alatti vizek tekintetében Budaörs kiemelten érzékeny felszín alatti vízminőségvédelmi területen fekszik, e besorolást elsősorban nyílt karszt területeinek köszönheti. A kiemelten érzékeny területek a város területének jelentős részét teszik ki, de jellemzően a hegyvidéki területek érintettek. A kiemelten érzékeny területek egyben nitrátérzékenyek is.

Az M1-M7 autópálya környezetterhelése (zaj és légszennyezés):

A közúti közlekedés nagytérségi kapcsolatait, valamint a Fővárossal való összeköttetést az M1-M7 autópálya biztosítja. Közlekedési szempontból ez nagy előnyt jelent, de ugyanakkor, az autópálya bevezető szakasza okozza a legnagyobb forgalmi és környezetterhelési problémát is. A települést érintő autópályák közös szakaszát jelentős forgalom terheli, csúcsidőszakban és hétvégén a sávok telítettek, ez komoly zajterheléshez vezet az autópályákat övező területeken. Az útpálya közvetlen közelében a terhelés meghaladja a küszöbértéket, és az autópályától távolodva fokozatosan csökken.

Csúszásveszélyes terület:

Budaörs hegyoldalban található magasabb területein a felszín alatti víz jellemzően az agyag- illetve márgaréteg felső mállott részében áramlik, így az ezekre települt rétegek csúszásra hajlamosak. A nagyobb talajnedvesség, és az építkezések során megváltozott nyomásviszonyok hatására gyakran bekövetkezik a tényleges tömegmozgás.

Omlásveszélyes (alápincézett) terület:

Geokörnyezeti szempontból a Kőhegy problémás területe a városnak szinte valamennyi kockázati tényező miatt : meredek partfalak határolják a szűk közutakat, a felszíni vízelvezetés és közművesítés a kis űrszelvények miatt problémás, ráadásul a partfalakat alápincézték, a pincék alámennek a közutaknak.

Önkényesen funkcióváltó, közterületi fejlesztések nélkül beépülő terület:

A volt zártkertes, szőlős és gyümölcsös területeken a használati funkcióváltás az ahhoz szükséges műszaki (pl.: közterületi fejlesztések, mint szélesítés, közmű és úthálózat kiépítése) átalakítási feltételek megteremtése nélkül zajlik, a megfelelő feltáró úthálózat és közműellátás biztosítása nélkül. A közüzemű vízellátás csak részlegesen áll rendelkezésre, a szennyvíz közcsatornával való elvezetése nincs kiépítve, hiányából adódóan jelentős a talajszennyezés, amely jelentősen veszélyezteti a felszín alatti vizek vízminőségét. Megoldatlan a felszíni vízelvezetés, vízfolyások, horhosok közlekedési terültként is hasznosulnak, ezért betemetések fordulnak elő.

Történelmi fejlődése hatásaként a várossal hiányos kapcsolatú terület:

Budaörssel nem szoros kapcsolatban lévő, kedvezőtlen közúti tömegközlekedési kapcsolatokkal rendelkező városrész.

Rendezetlen településhatár részek:

Budaörssel K-i irányban határos Budapesti területeknél számos esetben a közterületek fizikai kialakítása nem egyezik meg a jogi telekhatárokkal, ez egy adott közterületi fejlesztésnél jelentős problémaként jelentkezik.

Vízrendezést igénylő vízfolyások, árkok medrei:

A település a Hosszúréti-patak vízgyűjtőjén fekszik. A település topográfiai adottsága alapján több rész-vízgyűjtőre tagolódik, amelyeknek a mélyvonalán haladó vízfolyások szállítják tovább a befogadó felé a vizeket. A központi belterületről és az ahhoz kapcsolódó vízgyűjtőről a vizeket a Budaörsi-mellékág gyűjti össze. Az ahhoz kapcsolódó részvízgyűjtők mélyvonalain haladó vízfolyások-árkok szállítják a vizeket a Budaörsi-mellékágba. A részvízgyűjtők vízfolyásai: a Kakukkhegyi-mellékág, a Tűzkőhegyi-árok, a Frankhegyi-árok, a Naphegyi-árok, az Ady Endre utcai-árok, a Kőhegyi-árok, az Odvashegyi-árok és a Bokros-dülői-mellékág. Ezek a vízfolyások gyűjtik össze és szállítják a vizet a Budaörsi-mellékágba, amely keresztezve az autópályát, a vasutat torkollik a Hosszúréti-patakba. A Hosszúréti-patak terhelése bőven meghaladja a kapacitástartalékait, így az további terhelést nem bír el, mert már jelenleg is egy csapadékosabb időszakban kiönt a medréből a budapesti szakaszon, jelentős károkat okozva.

Közmű infrastruktúrával ellátatlan terület:

A területen közüzemű vízellátás nem, vagy csak részlegesen áll rendelkezésre, a szennyvíz közcsatornával való elvezetése nincs kiépítve. Megoldatlan a felszíni vízelvezetés, szűk utcahálózat a közlekedés biztonságát nem szolgálja. A terület beépítése előtt mindenféleképpen szükséges a közterületi fejlesztések (szélesítés után a közművek és az úthálózati elemek kiépítése) megvalósítása.

Hosszúréti-patak befogadóképességének szűk keresztmetszete:

A település a Hosszúréti-patak vízgyűjtőjén fekszik. A település topográfiai adottsága alapján több rész-vízgyűjtőre tagolódik, amelyeknek a mélyvonalán haladó vízfolyások szállítják tovább a befogadó felé a vizeket. Probléma a Hosszúréti-patak befogadó képességének szűk keresztmetszete, így az utóbbi időkben épített jelentősebb beruházásoknál kötelezően írták elő a víz-visszatartás megoldását, helyi záportározók létesítésének igényét.

Szegregációval veszélyeztetett terület:

KSH szegregátumokra vonatkozó számítási módszertana és a 2011. évi népszámlálási adatok alapján egy szegregációval veszélyeztetett terület körülhatárolható Budaörsön. Ennek határai: Mátra utca – Kékes utca – Uzsoki köz – csatorna.

 

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás