Végéhez közeledik a várostervezési alapdokumentumok egyeztetése

dsc03685

Budaörs hosszú távú céljait, jövőképét a Településfejlesztési Koncepció (TKF) rögzíti, amelynek része egy helyzetelemzés is. Az Integrált Településfejlesztési Stratégia az előbbihez illeszkedve a középtávú célokat határozza meg.

A TFK és az ITS készítéséhez tavasszal kezdett hozzá a Budaörsi Polgármesteri Hivatal Főépítészi Irodája. Az elmúlt fél évben különböző módszerekkel igyekeztek megtudni a lakosság véleményét, hogy ezekre alapozva jöhessenek létre a város jövőjét meghatározó dokumentumok.

Akik az elmúlt hónapokban a Városházára látogattak például, nagy, színes kockákkal találkozhattak az aulában, valamint egy hatalmas légi fotóval is a padlózaton. Utóbbira a kedvenc helyeiket, valamint a fejleszteni való területeket jelölhették be a betérők, előbbin pedig olyanokat rögzíthettek, hogy miért szeretik Budaörsöt, mit csinálnának másképp, illetve milyennek szeretnék látni a várost a jövőben.

A Főépítészi Iroda játékos formában, személyes konzultáció keretében, ill. e-mailen is várta és kapta az észrevételeket a lakosságtól. A hivatal építészei jelen voltak május 7-én a Budaörs Fesztiválon, majd augusztus végén az Idesüss! Budaörs napja rendezvényen is. Mindkét eseményen önálló sátorban fogadták a budaörsieket, hogy játékos és komoly formában is megtudakolják véleményüket a várostervezéshez kapcsolódóan. Mindkét akció rendkívül sikeres volt, hiszen rengetegen megfordultak a Budaörs 2030 Távlatok program Jövőműhely Sátrába, és a játékos programok mellett a várostervezéssel kapcsolatos kérdésekben is kifejtették a véleményüket.

A véleményeket összegeztük, és önálló honlapon tettük elérhetővé. Itt többek között térképen is nyomon követhetőek, hogy mit szeretnek, min változtatnának a budaörsiek, valamint megtalálható valamennyi beküldött városfejlesztési javaslat.

Mindezekkel párhuzamosan zajlott a tervezési dokumentumok megszövegezése is, amely a végéhez közeledik, így várhatóan még az idén a döntéshozók elé kerül a dokumentum. Ezt újabb egyeztetés követi: immár az elkészült dokumentumokhoz kapcsolódva várják a Főépítészi Iroda munkatársai a véleményeket, észrevételeket a partnerségi egyeztetés keretében. A koncepció és a stratégia is felkerül az önkormányzat honlapjára, illetve jelen honlapra is. A dokumentumokkal kapcsolatos észrevételeket, javaslatokat a 2030tavlatok@budaors.hu e-mail címre küldhetik a Főépítészi Iroda számára az érdeklődők.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás